2013. június 9., vasárnap

Csoki szuflé

Ez az egyik kedvencem!!! Csokis, krémes gyors. Vanília fagyival gyümölcsökkel és tejszínhabbal kiegészítve még istenibb. Alig vesz pár percet igénybe az elkészítése. A sütés is mindössze 10-12 perc, de nagyon figyelni kell nehogy túlsüssük. Ez az édesség akkor tökéletes, ha a külseje megsült, de a belseje még krémes, folyós. Így amikor úgy látjuk, hogy a külseje már kérges, vehetjük is ki.

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg étcsoki (min70%)
  • 3 tojás
  • 2 ek liszt
  • 4 ek cukor (én xilitet használtam)
A vajat és a csokit gőz felett felolvasztjuk.

A tojásfehérjét kemény habbá verjük.
A sárgáját a cukorral szintén habosra verjük, majd folyamatos keverés mellett beleszórjuk a lisztet és óvatosan belefolyatjuk az olvadt csokit (össze ne kapja a tojást). Jól dolgozzuk össze a géppel. Ezután óvatosan keverjük bele a fehérjét.
A szuflé tálakat kenjük ki vajjal és szórjunk bele cukrot.
Kanalazzuk bele a pudingos állagú masszát, kb a tál feléig, háromnegyedéig (fel fog emelkedni).

Ezután mehetnek az előmelegített sütőbe, 180 fokra 10-12 percre. Természetesen a sütési időt befolyásolhatja az is, hogy egyszerre mennyit teszünk be. Én hármat-négyet szoktam egyszerre sütni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése