2013. április 17., szerda

Képviselőfánk

A férjem kedvence ez a mutatós sütemény, mégse készítettem még soha. Nem tudom miért, valahogy úgy jött ki a lépés. De tegnap este nem volt itthon és gondoltam, mire hazaért meglepem ezzel a finomsággal.



Hozzávalók az égetett tésztához:

  • 200g víz
  • 200g olaj (vagy akármilyen zsiradék)
  • 200g liszt
  • csipet só
  • csipet cukor
  • 7 egész tojás
Az olajat, vizet, sót és a cukrot elkezdjük melegíteni. Mikor felforrt beleszórjuk a lisztet. Elkezdjük keverni és addig keverjük, amíg sziszegő, sercegő hangot nem hallunk. Úgy fog kinézni a tészta, mit egy elrontott rántás. Mikor elkezd sercegni levesszük a tűzről és egyesével hozzákeverjük a tojásokat. Gyorsan keverjük bele, nehogy kicsapódjanak a tojások. Amint összeállt a masszánk, habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire nyomjuk. Ne műanyag habzsákot használjunk, mert a meleg tésztától elolvadhat. Attól függően, mekkora fánkokat szeretnénk nyomjuk ki a tésztát körkörös mozdulatokkal. Ügyeljünk rá, hogy kellő távolságot hagyjunk közöttük, mert körülbelül a duplájára fog nőni.
Kb. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, ekkor szépen megnőnek a fánkok és a külseje is elnyeri a színét (ez kb-10-15 perc), majd ha duplájukra nőttek levesszük a hőfokot 160 fokra, és még ugyan ennyit sütjük, ekkor fog átsülni a belseje is. Sütés közben ne nyitogassuk a sütőt, mert összeesnek a fánkok. Természetesen a sütési idő sütőtől függően változhat, nekem kb fél óra volt. Amikor elkészültek, kivesszük és megvárjuk még teljesen kihül.





Égetett cukor a tetejére:
Egy lábasba elkezdünk folyamatos keverés mellett kristálycukrot melegíteni. Figyeljünk oda, mert az eleje elég lassan megy, de aztán felgyorsulnak az események, nehogy leégjen :) Mikor teljesen felolvadt és egynemű lett a cukor, levesszük a tűzről és a kihült fánkok tetejét belemártjuk. A végén, mikor már kevés volt a cukor, én egy kanál segítségével locsolgattam a tetejüket. Körülbelül a felénél vissza kellett tennem a cukrot melegíteni, elég gyorsan dermed. Aki szereti a mandulát, az az égetett cukor tetejére szórhat belőle.






Vaníliás krém:
  • 1 liter tej
  • 6 tojás sárgája
  • 4-5 ek. rétesliszt
  • vanília kikapart belseje/ vaníliás cukor
  • 4-6 ek cukor/ nyírfacukor vagy bármilyen édesítő


Öntsük egy lábasba a hozzávalókat és kezdjük el melegíteni.  Folyamatos keverés mellett besűrítjük. Amikor elkezd forrni és úgy látjuk, hogy nem elég sűrű (hűlés közben még sűrűsödik) adjunk hozzá még egy kis lisztet. De természetesen előtte keverjük ki egy másik tálban kevés tejjel, vagy vegyünk ki egy kis krémet a lábasból és azzal. Mert ha csak bele szórnánk, akkor csomós lenne. Ezután mehet a többi krémhez folyamatos keverés mellett. Egyet "rottyan" és le is vehetjük a tűzről. Miközben hűtjük a krémet, időnként kevergessük meg, nehogy bőrös legyen.

Tejszínhab:
  • 6dl tejszín
  • cukor ízlés szerint
  • vanília kikapart belseje
  • 3 habfixáló
Kezdjük el verni a tejszínt, majd apránként adjuk hozzá a többi hozzávalót és verjük kemény habbá.

Összeállítás:

Amikor mindennel elkészültünk és teljesen kihűlt minden hozzávaló, elkezdhetjük összerakni.
A tésztát a cukormáz alatt vágjuk ketté.


A vaníliás krémet töltsük habzsákba és nyomjuk a nagyobb felébe. (ízlés szerinti mennyiséget). Majd egy másik habzsákba töltsük be a tejszínhabot és nyomjuk a vaníliás krém tetejére. Majd a tejszín tetejére tegyük rá a tészta másik felét. Ezt a műveletet végezzük el az összes fánknál.
Amikor elkészültünk, mehet a hűtőbe vagy akár egyből a pocakba.







2013. április 8., hétfő

Pohárkrém: Epres mascarponés

Kimaradt egy kis krém a nyuszis tortából és úgy gondoltam készítek belőle egy pohárkrémet, hogy ne menjen kárba.



Hozzávalók:

  • mascarpone
  • tejszín
  • habfixáló
  • eper
  • nyírfacukor
  • kávé
  • babapiskóta
  • tej
  • kakaópor
A tejszínt a habfixálóval keményre verjük, majd a cukorral és a mascarponéval eldolgozzuk. 
Az epret ledaráljuk. 
A krémet kettészedjük és az egyik felébe belekeverjük az eperpürét. 
Kávét főzünk és egy pici tejet is teszünk bele. 1-2 másodpercre belemártjuk a babapiskótát. Nem szabad túl sokáig, mert akkor nagyon szétázik a piskóta. 
Kevés tejet a kakaóporral elkezdjük melegíteni, míg be nem sűrűsödik.

Összerakás:
Veszünk egy poharat és az elkészített hozzávalókat elkezdjük rétegezni. Alulra teszünk egy kevés mascarponés kémet, majd jön a babapiskóta, epres mascarpone krém, vékonyra vágott eper, babapiskóta, megint a mascarpone krém és így tovább attól függően mekkora pohárba tálaljuk. A tetejére teszünk egy kevés kakaós masszát és tejszínhabbal, eperrel díszítjük.
Könnyű, gyors finomság. Mindenkinek ajánlom :)




2013. április 7., vasárnap

Epres mascarponés nyuszi torta

Ezt a tortát húsvét alkalmából készítettem. Maga a torta, egy hagyományos csokis piskótából készült és hozzá egy könnyű mascarponés krémet készítettem, amit eperrel dobtam még fel.
Igazából pontos receptem nincs a krémhez, mivel csak kóstolgattam és mikor számomra megfeleltek az arányok akkor lett kész :)

Csokis piskóta:

  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 4 ek liszt
  • 2 ek kakaópor
  • 1 sütőpor
A tojásokat ketté választjuk és a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgájákat a cukorral habosra keverjük, majd a lisztet, a kakaóport és a sütőport is beledolgozzuk. Végül a két masszát óvatosan összekeverjük és kivajazott tortaformában készre sütjük.

Krém (körülbelül):
  • 1 doboz mascarpone
  • 2 dl tejszín
  • 2 habfixáló
  • nyírfacukor ízlés szerint
  • eper
A tejszínt a habfixálóval keményre verjük, majd a cukorral és a mascarponéval eldolgozzuk. Az epret ledaráljuk. A krémet kettészedjük és az egyik felébe belekeverjük az eperpürét. Picit hűtőbe tesszük dermedni.


Amikor kihűlt a piskóta 3 részre osztjuk és a lapok közé az epres krémet töltjük. A külsejét a mascarponés krémmel bevonjuk és díszítjük.

Papírra megrajzoljuk a formánk mintáját, majd kivágjuk. A kinyújtott marcipánra tesszük a kivágott formákat és késsel körbevágjuk. Egy pici mascarponés krémet veszünk a kezünkbe és kókuszreszeléket adunk hozzá, amíg 2 pici golyót nem tudunk belőle formázni (ez lesz a nyuszi pofiján). Ezután a tortára tesszük. Amikor két marcipánt teszünk egymásra, az alsót picit vizezzük be és akkor a másik ráragad és nem csúszik el. A nyuszi szemét én két m&m-s el helyettesítettem.
Sajnos belülről már nem volt időm lefényképezni :)



2013. április 1., hétfő

Dobos torta

Mindig is szerettem volna készíteni dobos tortát, de mivel annyian mondták, milyen nehéz ezidáig csak halogattam. Aztán arra gondoltam, meddig várjak...? És elkészítettem! Egyáltalán nem volt nehezebb, mint akármelyik másik torta, annyi különbséggel, hogy időigényes, mert a 6 lapot egyenként kell megsütni.



Hozzávalók (nagy tortaformához, 28cm):

  • 8 tojás
  • 130g porcukor
  • 130g liszt
  • 45g olvasztott vaj

A tojás sárgájákat kihabosítjuk a porcukor felével. A tojás fehérjéket a porcukor másik felével nem túl kemény habbá verjük. A két tojásos habot óvatosan összekeverjük, majd belecsorgatjuk az olvasztott vajat és apránként beleforgatjuk az átszitált lisztet. 
Ezt a masszát kell 6 felé osztani. Én lemértem és úgy adagoltam ki, hogy pontos legyek :)
Egy lapos tepsibe sütőpapírt teszünk, közepébe rakjuk a tortaforma peremét és öntsük bele az első adag tésztát. Szépen egyenletesen oszlassuk el, majd vegyük le a tortaforma peremét és mehet a sütőbe. 
A massza nem fog elfolyni, szépen megmarad a forma. Nagyon kevés egy adag massza, így nehéz szépen eloszlatni. Sütésnél egy picit feljön, így vastagabb lesz. Sajnos nekünk elég rossz és régi a sütőnk, így nekem nagyon kellett figyelni, hogy ne égjen meg az alsó fele és mégis megsüljön. A sütési idő körülbelül 6-7 percet vesz igénybe, de én a biztonság kedvéért félidőben megfordítottam és így szépen megsült mindkét fele és oda sem égett. :)
Tehát ezt a folyamatot ismételjük meg 6-szor. Próbáljuk a tészta masszát távol tenni a sütőtől, nehogy nagyon összeessen és próbáljuk gyorsan cserélgetni a lapokat. Vagy ha ez nem megy inkább két részletben készítsük el a tésztát.
Ahogy készültek a lapok én rajta hagytam a sütőpapírt és egymás tetejére tettem őket. Így nem ragadtak össze és csak akkor szedtem le a papírt, mikor már mindegyik lap teljesen kihűlt. 

Addig amíg vártam, hogy kihűljenek a lapok, elkészítettem a krémet.

Hozzávalók a krémhez:
  • 4 tojás
  • 200g porcukor
  • 235g teavaj
  • 200g étcsokoládé (minőségi)
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 65g kakaópor
Vízgőz felett olvasszuk meg az étcsokoládét és a kakaóport. Habosítsuk ki a vajat a vanília kikapart belsejével. A 4 egész tojást a 200g porcukorral folyamatos kevergetés mellett csípősre melegítjük. Ez azt jelenti, hogy mikor beledugjuk az ujjunkat, picit megcsípi. Ezután habverővel kihabosítjuk, kehülésig. A kihűlt tojáshabot és a vajhabot összekeverjük és belecsurgatjuk az olvasztott csokit. Figyeljünk rá, hogy a csoki ne legyen túl forró. Keverjünk belőle sima krémet.

A krémmel töltsünk meg 5 lapot. A dobos torta akkor szép, ha a krém olyan vastag, mint a piskóta. E szerint próbáljuk megtölteni. A maradék krémmel pedig húzzuk át a torta oldalát és még díszíthetjük is ízlés szerint.

A hatodik lapra elkészítjük a cukormázat.
Egy lábasba tegyünk kristálycukrot, attól függően milyen vastag mázat akarunk és folyamatos keverés mellett melegítsük. Figyeljünk oda, mert az elején elég unalmas és látszatra nem történik semmi, de aztán hirtelen olvadni kezd és nem szabad, hogy leégjen az alja. Próbáljuk az oldaláról is lekapargatni az odakristályosodott cukrot. Néha nyugodtan vegyük le a tűzről, nehogy megégjen. Amikor már kristálymentesre olvadt, akkor levesszük a tűzről és a hatodik lapunk tetejére öntjük. 
Szükség lesz egy spatulára vagy kenőkésre, amivel szépen majd elegyengetjük a cukormázat és egy vágóeszközre, mivel azonnal fel kell szelni a tetejét, különben mikor megdermed a máz már nem fogjuk tudni. Az eszközöket vajjal áthúzzuk, így nem fog ragadni rá a cukor (ezt közben is többször ismételgessük ha szükséges). Tehát a lap közepére elkezdem csorgatni a cukormázat és a kenőkéssel gyorsan elegyengetjük, hogy mindenhova arányosan jusson. Ezután gyorsan annyi felé vágjuk, ahány szeletet szeretnénk. Amíg a máz teljesen nem hűl ki, folyamatosan a kés segítségével átjárjuk a szeleteket, hiszen a cukor még az elején folyik és visszafolyik a vágatokba. Ha jól csináltuk, mikor teljesen megdermedt szépen szét lehet majd szedni a szeleteket. Figyeljünk rá, hogy ne nagyon folyassuk le a mázat, hiszen akkor odaköt, ahhoz amin készítettük és szintén nehéz felszedni.
Mikor teljesen kihűlt rárakjuk a tortánk tetejére. 
Sajnos nagy izgalmamban nem fényképeztem a részmozzanatokat csak a végeredményt :)






Számomra a legnehezebb feladatot a lefolyt cukormáz eltakarítása jelentette....így javaslom mindenkinek a gumikesztyűt és a hideg zsíroldót. Azzal könnyedén lejön :))

2013. március 29., péntek

Húsvéti fonott kalács

Ezt a fonott kalácsot mindenkinek ajánlom! Isteni finom és nem nehéz elkészíteni. Azt hiszem én nem csak húsvétkor fogom.... :)


Hozzávalók:

  • 340 g liszt
  • 34 g porcukor
  • 34 g vaj
  • 34 g tojás sárgája (kb. 2 tojásé)
  • 20 g élesztő
  • 3 g só
  • 165 ml langyos tej
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
Egy tálba tegyük bele a langyos tejet, az élesztőt, a porcukrot és a tojássárgáját. Keverjük el, hogy az élesztő elkeveredjen. Majd tegyük bele a vaníliarúd kikapart belsejét, a vajat, a lisztet és a sót. Robotgéppel dagasszuk. 
Amint összeállt a tészta egy picit kézzel gyúrjunk át és 20 percig konyharuhával letakarva pihentessük. Ezután újra átgyúrjuk és megint 20 percig pihentetjük. 

6 egyenlő részre osztjuk, kis golyókat formálunk és megint picit pihentetjük (kb. 10 perc). Majd középről indulva egyenként kisodorjuk a golyókat, úgy hogy a végeiket picit jobban elvékonyítjuk. Egy picit lisztezzük meg, hogy amikor összefonjuk és elkezd dagadni ne ragadjanak annyira.


Az egyik oldali végeket összecsípem és magam felé fordítom. Ezután következik a 6-os fonás. (Megpróbálom leírni, de ha nem érthető javaslok megnézni róla egy videót :))
Kettéválasztom (3-3 fonat), keresztbe megfogom a két szélsőt, majd fölemelem, megtekerem és az egyiket leteszem belülre. Azzal a kezemmel, amelyikkel letettem, megfogom a külsőt. Megemelem és megint megtekerem, de most a másikat teszem le belülre. És ugyanazzal a kézzel megfogom a külsőt és megint megtekerem....és így haladok a végéig, amíg el nem fogy a tészta. A végét megint picit összecsípjük és bedugjuk alulra. Próbáljunk végig egyenletesen fonni, ne legyen túl szoros, mert még kellni fog a tészta és a laza sem jó, mert nem lesz olyan szép. 

Felverünk egy egész tojást és gyors mozdulatokkal lekenjük a felületét. Majd betesszük a sütőbe 30-35 fokra 20 percig keleszteni. Majd kivesszük, megvárjuk még megszárad rajta a tojás. Ezután megint lekenjük, szintén megvárjuk, hogy megszáradjon és ezután megy a sütőben. 

Sütőpapírra tesszük és kb. 200 fokon 25 percig sütjük. De persze ez sütőtől függ.
A "sok" 20 percek miatt talán macerásnak tűnhet, de nagyon megéri elkészíteni. Tuti siker! :)



Töltött pritamin paprika

Nagyon éhes lettem és igazából semmi extrához nem volt kedvem. Így felhasználtam az itthoni "maradékokat"!
Szóval volt itthon pritamin paprika, cukkini, tojás és egy 2 napja készült csirkemell.
A paprikát félbevágtam és kimagoztam. A csirkét és egy fél cukkinit beletettem az aprítóba, ráütöttem egy tojást és fél perc alatt összedolgoztam. Majd megtöltöttem vele a paprikát.

Sütőpapíron sütöttem kb. 15 perc alatt.
Persze lehetne még fokozni, de ez így volt jó és nagyon gyors :)


2013. március 27., szerda

Diétás palacsinta

Sokan kértétek, hogy készítsek olyan finomságokat, amiben kevés a szénhidrát és a kalóriatartalom. Hát akkor itt van egy...:)

Palacsinta kicsit másképp:
Szórj egy tálba barna rizslisztet, tegyél hozzá egy tojást, egy adag fehérje port, csipet sót, csepp olajat és hígítsd vízzel. 
Itt most pontos mennyiségeket nem tudok írni, ezt csak úgy szemre készítettem :) Én csokis fehérjeport használtam, ezért nem kell bele például semmilyen édesítő, hisz a fehérjepornak édes íze van. És a palacsintám így csokis ízű lesz, amit imádok.:) 
Szóval olyan arányban öntsd össze a hozzávalókat, hogy palacsinta állagú tésztát kapj. Lehet hígabb vagyis vizesebb, de csinálhatsz sűrűbb tésztát is és akkor amerikai palacsintát kapsz. Én most sűrűbbet készítettem. Majd serpenyőben süsd ki, akár a hagyományos palacsintát.

Töltelékképpen "összedaráltam" áfonyát, epret és banánt és ezzel a péppel töltöttem meg. 
Vertem fel még kókusztejszínt és azt tettem a tetejére.
Remélem szeretni fogjátok, én imádom :)