Hozzávalók:
- 340 g liszt
- 34 g porcukor
- 34 g vaj
- 34 g tojás sárgája (kb. 2 tojásé)
- 20 g élesztő
- 3 g só
- 165 ml langyos tej
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
Egy tálba tegyük bele a langyos tejet, az élesztőt, a porcukrot és a tojássárgáját. Keverjük el, hogy az élesztő elkeveredjen. Majd tegyük bele a vaníliarúd kikapart belsejét, a vajat, a lisztet és a sót. Robotgéppel dagasszuk.
Amint összeállt a tészta egy picit kézzel gyúrjunk át és 20 percig konyharuhával letakarva pihentessük. Ezután újra átgyúrjuk és megint 20 percig pihentetjük.
6 egyenlő részre osztjuk, kis golyókat formálunk és megint picit pihentetjük (kb. 10 perc). Majd középről indulva egyenként kisodorjuk a golyókat, úgy hogy a végeiket picit jobban elvékonyítjuk. Egy picit lisztezzük meg, hogy amikor összefonjuk és elkezd dagadni ne ragadjanak annyira.
Az egyik oldali végeket összecsípem és magam felé fordítom. Ezután következik a 6-os fonás. (Megpróbálom leírni, de ha nem érthető javaslok megnézni róla egy videót :))
Kettéválasztom (3-3 fonat), keresztbe megfogom a két szélsőt, majd fölemelem, megtekerem és az egyiket leteszem belülre. Azzal a kezemmel, amelyikkel letettem, megfogom a külsőt. Megemelem és megint megtekerem, de most a másikat teszem le belülre. És ugyanazzal a kézzel megfogom a külsőt és megint megtekerem....és így haladok a végéig, amíg el nem fogy a tészta. A végét megint picit összecsípjük és bedugjuk alulra. Próbáljunk végig egyenletesen fonni, ne legyen túl szoros, mert még kellni fog a tészta és a laza sem jó, mert nem lesz olyan szép.
Felverünk egy egész tojást és gyors mozdulatokkal lekenjük a felületét. Majd betesszük a sütőbe 30-35 fokra 20 percig keleszteni. Majd kivesszük, megvárjuk még megszárad rajta a tojás. Ezután megint lekenjük, szintén megvárjuk, hogy megszáradjon és ezután megy a sütőben.
Sütőpapírra tesszük és kb. 200 fokon 25 percig sütjük. De persze ez sütőtől függ.
A "sok" 20 percek miatt talán macerásnak tűnhet, de nagyon megéri elkészíteni. Tuti siker! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése