Hozzávalók az égetett tésztához:
- 200g víz
- 200g olaj (vagy akármilyen zsiradék)
- 200g liszt
- csipet só
- csipet cukor
- 7 egész tojás
Az olajat, vizet, sót és a cukrot elkezdjük melegíteni. Mikor felforrt beleszórjuk a lisztet. Elkezdjük keverni és addig keverjük, amíg sziszegő, sercegő hangot nem hallunk. Úgy fog kinézni a tészta, mit egy elrontott rántás. Mikor elkezd sercegni levesszük a tűzről és egyesével hozzákeverjük a tojásokat. Gyorsan keverjük bele, nehogy kicsapódjanak a tojások. Amint összeállt a masszánk, habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire nyomjuk. Ne műanyag habzsákot használjunk, mert a meleg tésztától elolvadhat. Attól függően, mekkora fánkokat szeretnénk nyomjuk ki a tésztát körkörös mozdulatokkal. Ügyeljünk rá, hogy kellő távolságot hagyjunk közöttük, mert körülbelül a duplájára fog nőni.
Kb. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, ekkor szépen megnőnek a fánkok és a külseje is elnyeri a színét (ez kb-10-15 perc), majd ha duplájukra nőttek levesszük a hőfokot 160 fokra, és még ugyan ennyit sütjük, ekkor fog átsülni a belseje is. Sütés közben ne nyitogassuk a sütőt, mert összeesnek a fánkok. Természetesen a sütési idő sütőtől függően változhat, nekem kb fél óra volt. Amikor elkészültek, kivesszük és megvárjuk még teljesen kihül.
Égetett cukor a tetejére:
Egy lábasba elkezdünk folyamatos keverés mellett kristálycukrot melegíteni. Figyeljünk oda, mert az eleje elég lassan megy, de aztán felgyorsulnak az események, nehogy leégjen :) Mikor teljesen felolvadt és egynemű lett a cukor, levesszük a tűzről és a kihült fánkok tetejét belemártjuk. A végén, mikor már kevés volt a cukor, én egy kanál segítségével locsolgattam a tetejüket. Körülbelül a felénél vissza kellett tennem a cukrot melegíteni, elég gyorsan dermed. Aki szereti a mandulát, az az égetett cukor tetejére szórhat belőle.
Vaníliás krém:
Öntsük egy lábasba a hozzávalókat és kezdjük el melegíteni. Folyamatos keverés mellett besűrítjük. Amikor elkezd forrni és úgy látjuk, hogy nem elég sűrű (hűlés közben még sűrűsödik) adjunk hozzá még egy kis lisztet. De természetesen előtte keverjük ki egy másik tálban kevés tejjel, vagy vegyünk ki egy kis krémet a lábasból és azzal. Mert ha csak bele szórnánk, akkor csomós lenne. Ezután mehet a többi krémhez folyamatos keverés mellett. Egyet "rottyan" és le is vehetjük a tűzről. Miközben hűtjük a krémet, időnként kevergessük meg, nehogy bőrös legyen.
Tejszínhab:
Vaníliás krém:
- 1 liter tej
- 6 tojás sárgája
- 4-5 ek. rétesliszt
- vanília kikapart belseje/ vaníliás cukor
- 4-6 ek cukor/ nyírfacukor vagy bármilyen édesítő
Öntsük egy lábasba a hozzávalókat és kezdjük el melegíteni. Folyamatos keverés mellett besűrítjük. Amikor elkezd forrni és úgy látjuk, hogy nem elég sűrű (hűlés közben még sűrűsödik) adjunk hozzá még egy kis lisztet. De természetesen előtte keverjük ki egy másik tálban kevés tejjel, vagy vegyünk ki egy kis krémet a lábasból és azzal. Mert ha csak bele szórnánk, akkor csomós lenne. Ezután mehet a többi krémhez folyamatos keverés mellett. Egyet "rottyan" és le is vehetjük a tűzről. Miközben hűtjük a krémet, időnként kevergessük meg, nehogy bőrös legyen.
Tejszínhab:
- 6dl tejszín
- cukor ízlés szerint
- vanília kikapart belseje
- 3 habfixáló
Kezdjük el verni a tejszínt, majd apránként adjuk hozzá a többi hozzávalót és verjük kemény habbá.
Összeállítás:
Amikor mindennel elkészültünk és teljesen kihűlt minden hozzávaló, elkezdhetjük összerakni.
A tésztát a cukormáz alatt vágjuk ketté.
A vaníliás krémet töltsük habzsákba és nyomjuk a nagyobb felébe. (ízlés szerinti mennyiséget). Majd egy másik habzsákba töltsük be a tejszínhabot és nyomjuk a vaníliás krém tetejére. Majd a tejszín tetejére tegyük rá a tészta másik felét. Ezt a műveletet végezzük el az összes fánknál.
Amikor elkészültünk, mehet a hűtőbe vagy akár egyből a pocakba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése