Mindig is szerettem volna készíteni dobos tortát, de mivel annyian mondták, milyen nehéz ezidáig csak halogattam. Aztán arra gondoltam, meddig várjak...? És elkészítettem! Egyáltalán nem volt nehezebb, mint akármelyik másik torta, annyi különbséggel, hogy időigényes, mert a 6 lapot egyenként kell megsütni.
Hozzávalók (nagy tortaformához, 28cm):
- 8 tojás
- 130g porcukor
- 130g liszt
- 45g olvasztott vaj
A tojás sárgájákat kihabosítjuk a porcukor felével. A tojás fehérjéket a porcukor másik felével nem túl kemény habbá verjük. A két tojásos habot óvatosan összekeverjük, majd belecsorgatjuk az olvasztott vajat és apránként beleforgatjuk az átszitált lisztet.
Ezt a masszát kell 6 felé osztani. Én lemértem és úgy adagoltam ki, hogy pontos legyek :)
Egy lapos tepsibe sütőpapírt teszünk, közepébe rakjuk a tortaforma peremét és öntsük bele az első adag tésztát. Szépen egyenletesen oszlassuk el, majd vegyük le a tortaforma peremét és mehet a sütőbe.
A massza nem fog elfolyni, szépen megmarad a forma. Nagyon kevés egy adag massza, így nehéz szépen eloszlatni. Sütésnél egy picit feljön, így vastagabb lesz. Sajnos nekünk elég rossz és régi a sütőnk, így nekem nagyon kellett figyelni, hogy ne égjen meg az alsó fele és mégis megsüljön. A sütési idő körülbelül 6-7 percet vesz igénybe, de én a biztonság kedvéért félidőben megfordítottam és így szépen megsült mindkét fele és oda sem égett. :)
Tehát ezt a folyamatot ismételjük meg 6-szor. Próbáljuk a tészta masszát távol tenni a sütőtől, nehogy nagyon összeessen és próbáljuk gyorsan cserélgetni a lapokat. Vagy ha ez nem megy inkább két részletben készítsük el a tésztát.
Ahogy készültek a lapok én rajta hagytam a sütőpapírt és egymás tetejére tettem őket. Így nem ragadtak össze és csak akkor szedtem le a papírt, mikor már mindegyik lap teljesen kihűlt.
Addig amíg vártam, hogy kihűljenek a lapok, elkészítettem a krémet.
Hozzávalók a krémhez:
- 4 tojás
- 200g porcukor
- 235g teavaj
- 200g étcsokoládé (minőségi)
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
- 65g kakaópor
Vízgőz felett olvasszuk meg az étcsokoládét és a kakaóport. Habosítsuk ki a vajat a vanília kikapart belsejével. A 4 egész tojást a 200g porcukorral folyamatos kevergetés mellett csípősre melegítjük. Ez azt jelenti, hogy mikor beledugjuk az ujjunkat, picit megcsípi. Ezután habverővel kihabosítjuk, kehülésig. A kihűlt tojáshabot és a vajhabot összekeverjük és belecsurgatjuk az olvasztott csokit. Figyeljünk rá, hogy a csoki ne legyen túl forró. Keverjünk belőle sima krémet.
A krémmel töltsünk meg 5 lapot. A dobos torta akkor szép, ha a krém olyan vastag, mint a piskóta. E szerint próbáljuk megtölteni. A maradék krémmel pedig húzzuk át a torta oldalát és még díszíthetjük is ízlés szerint.
A hatodik lapra elkészítjük a cukormázat.
Egy lábasba tegyünk kristálycukrot, attól függően milyen vastag mázat akarunk és folyamatos keverés mellett melegítsük. Figyeljünk oda, mert az elején elég unalmas és látszatra nem történik semmi, de aztán hirtelen olvadni kezd és nem szabad, hogy leégjen az alja. Próbáljuk az oldaláról is lekapargatni az odakristályosodott cukrot. Néha nyugodtan vegyük le a tűzről, nehogy megégjen. Amikor már kristálymentesre olvadt, akkor levesszük a tűzről és a hatodik lapunk tetejére öntjük.
Szükség lesz egy spatulára vagy kenőkésre, amivel szépen majd elegyengetjük a cukormázat és egy vágóeszközre, mivel azonnal fel kell szelni a tetejét, különben mikor megdermed a máz már nem fogjuk tudni. Az eszközöket vajjal áthúzzuk, így nem fog ragadni rá a cukor (ezt közben is többször ismételgessük ha szükséges). Tehát a lap közepére elkezdem csorgatni a cukormázat és a kenőkéssel gyorsan elegyengetjük, hogy mindenhova arányosan jusson. Ezután gyorsan annyi felé vágjuk, ahány szeletet szeretnénk. Amíg a máz teljesen nem hűl ki, folyamatosan a kés segítségével átjárjuk a szeleteket, hiszen a cukor még az elején folyik és visszafolyik a vágatokba. Ha jól csináltuk, mikor teljesen megdermedt szépen szét lehet majd szedni a szeleteket. Figyeljünk rá, hogy ne nagyon folyassuk le a mázat, hiszen akkor odaköt, ahhoz amin készítettük és szintén nehéz felszedni.
Mikor teljesen kihűlt rárakjuk a tortánk tetejére.
Sajnos nagy izgalmamban nem fényképeztem a részmozzanatokat csak a végeredményt :)
Számomra a legnehezebb feladatot a lefolyt cukormáz eltakarítása jelentette....így javaslom mindenkinek a gumikesztyűt és a hideg zsíroldót. Azzal könnyedén lejön :))