Szerettem volna valami "extrábbat" készíteni a minap, de nem volt kedvem sokat a konyhában robotolni. Az a jó benne, hogy akár előtte való nap is el lehet készíteni, ugyan olyan finom másnap is. Már akinél marad... :)
Hozzávalók a tésztához:
- 100g vaj (vagy akármilyen zsiradék pl. olaj, zsír)
A vajat és a vizet elkezdjük melegíteni. Mikor felforrt beleszórjuk a lisztet. Elkezdjük keverni és addig keverjük, amíg sziszegő, sercegő hangot nem hallunk. Úgy fog kinézni a tészta, mit egy elrontott rántás. Mikor elkezd sercegni levesszük a tűzről és egyesével hozzákeverjük a tojásokat. Gyorsan keverjük bele, nehogy kicsapódjanak a tojások. Amint összeállt a masszánk, habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire nyomjuk. Ne műanyag habzsákot használjunk, mert a meleg tésztától elolvadhat. Nyomjunk ki egy kevés tésztát. Ügyeljünk rá, hogy kellő távolságot hagyjunk közöttük, mert körülbelül a háromszorosára fog nőni.Kb. 180-200 fokra előmelegített sütőbe tesszük és készre sütjük. Sütés közben ne nyitogassuk a sütőt, mert összeesnek a fánkok. Természetesen a sütési idő sütőtől függően változhat, nekem kb 20 perc volt. Amikor elkészültek, kivesszük és megvárjuk még teljesen kihűl.
Vanília krém:Amíg sül a tészta el tudjuk készíteni a krémet, ami nem más (a gyorsaság miatt), mint egy csomag vaníliás puding. A pudingot a tasak hátulján leírtak szerint elkészítjük. Én tettem bele még egy fél vanília rúd kikapart belsejét, hogy még intenzívebb legyen az íze. Valamint egy kicsit több tejet öntöttem bele, hogy még másnap is nagyon krémes és lágy maradjon a puding.Természetesen akinek ideje engedi, el lehet készíteni a vanília krémet házilag is, de nekem most nem volt kedvem.
Karamell szósz:
A cukrot elkezdjük melegíteni. Nem kell kevergetni, hagyjuk és várjuk meg míg teljesen felolvad az egész. Ezután vegyük le a tűzről és óvatosan keverjük bele a vajat és a tejszínt. Majd egy picit visszarakjuk a tűzre, addig amíg szép egyenletes és sima nem lesz. Ennyi az egész, el is készült.A cukor melegítésénél mindig nagyon óvatosnak kell lenni. Legyen szó karamell készítéséről vagy dobos tetőről. Én a biztonság kedvéért pl. mindig sütőkesztyűvel keverem ezeket a dolgokat. Ha másnapra jobban besűrűsödik a hűtőben, nyugodtan rá lehet melegíteni és akár egy kevés tejszínt is hozzá lehet adni.
Mikor kihűlt a profiterolunk, megtöltjük a krémmel, úgy hogy a vaníliát habzsákba töltjük. A nyomózsákunk feje, a lehető legkisebb lyukú legyen. Ezt beledugjuk a fánkocskánkba és teljesen megtöltjük a krémmel.Tálalás előtt frissen felverünk tejszínhabot. Én nem szoktam bele tenni se habfixálót, se cukrot. Ha a tejszín jól le van hűtve akkor nagyon szépen fel lehet verni és nem is esik össze. A biztos sikerért a habverőt be lehet tenni a fagyasztóba egy pár percre. Cukrot azért nem szoktam, mert nem nagyon szeretem a túl édes dolgokat, így a karamell öntetemhez a friss tejszínhab tökéletes lesz.
A vaníliás profiterolból egy tányérra teszünk pár darabor, köré tejszínhabot és meglocsoljuk a karamellel. Biztos a siker :)